Rólunk

Csordás Izabella PCC

Coach, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, EMK oktató, eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok. 10+ év vezetői, 10+ év tréneri tapasztalat, 300+ fő kiválasztása, 600+ coacholt óra, valamint számos intézményi, nonprofit és forprofit szervezet fejlesztési és team coaching folyamatának élményei vannak a tarsolyomban.

2004-ben, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő tanulmányaim idején döbbentem rá, hogy mindaz, amit addig csináltam az életben, az emberi jóllét, különösen a szervezetekben működő emberek és embercsoportok jólléte körül forgott. Innentől tudatosan választottam szakmai pályám további irányának a szervezetfejlesztést és ennek megfelelően a képzéseimet is. Akkor vezető beosztásban dolgoztam, egy nagy állami fenntartású szervezet általam létrehozott osztályának vezetőjeként.A gyerekeim születése óta szabadúszóként tevékenykedem. Egyre fontosabbá válik számomra a különféle társadalmi szereplők összekapcsolása, az eltérő szempontok kölcsönös megértése és a közös gondolkodás terének a megteremtése és támogatása, ezért alapítványok működésében is aktívan részt veszek.

Team coach képzésem szellemi alkotóműhellyé is vált számomra: egy közös rendszerező gondolkodás indult el Édelmann Eszter kolléganőmmel, melynek eredményeként számos értékes fejlesztési folyamat mellett megszületett a csapatleltár is. Különösen fontos számomra a pillanatból merítkező coach jelenlét mellett, hogy analitikus, érvekkel jól alátámasztott folyamatok gazdája legyek, ahol az adatok leírhatóvá teszik a leírhatatlant és megnevezhetővé az addig megnevezhetetlent. A csapatleltár az ügyféllel folytatott dialógus adatalapú kiindulópontja, amely segítségével a fejlesztési folyamatok iránya és íve nagyobb hatékonysággal tervezhető.

Küldetésem, hogy eredményességre és partnerségre épülő szervezeti kultúrák jöjjenek létre, ahol jó dolgozni.